Szuperanyukának és munkában sikeresnek lenni az a fajta irigylésre méltó állapot, amit elismerünk ugyan, ám halkan -s kissé sértetten- hozzátesszük: "nadenekibiztosegyszerűvolt". Esetleg a rosszmájúak valami megjegyzéssel is megspékelhetik arról, hogy a házassága tuti sz@r a csajnak, vagy... valami. Irigység ez, vagy magunkat mentegetjük? Valójában teljesen mindegy. Úgysem kérdezzük hogyan sikerült saját cég, meg szép élet két gyerekkel, akiket nevelni is kell. Én hálás vagyok, hogy -némi random kialakult, kencés, csajos eszmecsere után- megtettem.
Lénárd Viktória anya, feleség és közben divattervez. Ismerem őt régről, még a gimiből. Habár nem tudnám megmondani beszéltünk-e valaha a múltban, a közösségi oldalakon időről-időre belefutottam munkásságába. Meglepő látni és olvasni, hogy valaki aki a közvetlen környezetemben volt évekig, akivel valahogy ezen évek alatt semminemű kontakt nem alakult, mégis oly közel áll a világomhoz. Az pedig amit képvisel a szívemhez. Ugyanakkor abszolút pozitív életvezetési példa is számomra. Huszonnyolc évesen egy ikerpár büszke anyukája és saját márka tulajdonosa. A mai modern nő megtestesítője, akiből sugárzik a báj, a kedvesség és a kemény munka szeretete. A leggyönyörűbb feladat, az otthon légkörének megteremtése mellett maradandót alkot a divatiparban, blogot vezet de szerteágazó tervei vannak a jövőre nézve.
Beszélgetésünk remélem emlékeztet majd a mindannyiunkat azokban a pillanatokban, mikor feladnánk, még ha olykor nehéz, vagy lehetetlennek tűnő feladattal kell megbirkózni: nem szabad feladnunk.
Beszélgetésünk remélem emlékeztet majd a mindannyiunkat azokban a pillanatokban, mikor feladnánk, még ha olykor nehéz, vagy lehetetlennek tűnő feladattal kell megbirkózni: nem szabad feladnunk.
Mindig is a tervezés volt az álmod? Mi vezetett ide?
L.V.: Már általános iskolában kiderült, hogy jó a kézügyességem és van érzékem a vizuális kultúrához, rajzoláshoz, de csak középiskolában nyert értelmet az, hogy kreatív energiáim nagy részét a divat világában szeretném kamatoztatni. Nagyjából mindent szeretek, ami kifejező művészet. Ilyen például a szobrászkodás, amit hobbiként mai napig űzök, de nagyon szeretek festeni is.
Miközben az életed és a munkád a mai formába alakult, hogy élted meg? Döcögős volt, vagy inkább céltudatosan haladtál előre és minden egyszerűnek tűnt?
L.V.: Az erős céltudat mindig megvolt bennem, makacs vagyok és ha valamit a fejembe veszek nem tágítok még meg nem valósítom. Ezek jók és rossz döntések is lehetnek, de manapság már nem kenődöm el, ha valami nem jön össze, sokkal inkább tanulópénznek fogom fel és megvizsgálom a helyzetet és magamat is. Azt, hogy mit rontottam el. Nos régen ez nem így volt, mert az ember úgy képzeli el ezt a szakmát, hogy rajzol pár jó ruhát és rögtön a csúcsra tör. Aztán kiderül, hogy a hely és a közeg nem is annyira befogadó, emiatt sokáig magam alatt voltam és abszolút nem jött az ihlet.
 |
| Forrás: mariclaire.hu |
Nehéz pillanatok, kemény döntések: voltak-e ilyenek az utad során?
L.V.:Igazából csak ilyenek voltak. Ez egy kemény szakma, ahol naponta küzdesz a túlélésért és azért, hogy a gyerek ne szórja szét a gombostűidet, mert rémálom összeszedni. Tapasztalat - teszi hozzá nevetve.
Banális kérdés, de milyen érzés számodra anyának lenni?
L.V.: A legcsodásabb érzés a világon és a legnehezebb feladat is, én igy élem meg az ikreket. A felelősség és a stressz 24 órás, most múltak három évesek, szerencsére elérték azt a kort, hogy már nem nyírják ki magukat ha egy percre félre nézek. Közben persze szeretnék minnél többet dolgozni és tervezni is. Haladni akarok az álmaimmal, de a gyerekek megtanitották, hogy nem lehet mindent egyszerre. Nagyon fáradt vagyok, de imádom. Egyfolytában a szabadban vagyok velük ha tehetem.
Egyáltalán mikor intézed a dolgaid? Hogyan kell a napirended elképzelni?
L.V.: Éjjel. Esténként nyolckor fektetem a fiúkat, utána állok neki mindennek ami a tervezéssel kapcsolatos. Nagyjából hajnal kettő és három között fejezem be a varrást, a fiúk pedig reggel -többnyire- hatkor kelnek. Nem minden nap, de heti háromszor biztosan. Mindig álmos vagyok.
Meglátszik már az éjszakás?
L.V.: Én és a karikáim megértjük egymást, feketék mint a kávé amit szeretek, de megéri minden szempontból.
Mesélj kérlek a márkáról és A nőről akinek a ruhákat megálmodod!
L.V.: A márkám egy hatalmas átalakuláson megy keresztül. Éppen olyanon, amin én is átmegyek, hiszen a Victoria Lenard Couture én magam vagyok. Nagyjából a divatiskola elvégzése után alapítottam és nyitottam meg egy showroomot, ami igen apró volt, de annál több remény és hit tartotta össze. Akkor nem láttam még kereknek a történetet így a tervezett ruhák is hétköznapi viseletek voltak, egyszerűbb fazonokkal és színekkel. Hamarosan jöttek a gyerekek, férjhez mentem és a fáradtság a terveken is jól látszott. Azonban ekkor jöttek az első menyasszonyi ruha megkeresések és éreztem, hogy ez az én irányom. Most a fiúk nagyobbak és már könnyebb a dolgom, jobban tud szárnyalni a képzelőerőm és színesebben alkotok. Érdekes, hogy mikor a középiskola alatt eldöntöttem, hogy tervező leszek az Erdem, Miu Miu, Mulberry, Burberry márkák hatottak rám a legjobban, valamint a francia és angol vidéki stílus, a vintage minden mennyiségben. Később, a divatiskolából kilépve láttam, ez mennyire rögös és nehéz út lesz és a negatív gondolataimmal arányosan szürkültek be a terveim, egyszerűsödtek a fazonok. Mikor a gyerekek megszülettek, jött a fehér fény a menyasszonyi ruhákkal és szépen lassan az évek alatt visszataláltam a gyökereimhez. Ma újra úgy tervezek, hogy a fejemben egy tarkavirágos kertet képzelek magam elé. Úgy gondolom hazaértem.
Mi inspirál a hétköznapokban és az alkotás folyamán?
L.V.: Igazán szeretek egyedül lenni, ritka kincs ez mostanában, de szakítok rá időt. Sétálok egyet a kertemben, megcsodálom megannyi színes virágomat, beülök a nagy diófa alá és magamba szívom a rengeteg színt és a fényeket.
Milyen további terveid vannak?
L.V.: Szeretném újra megnyitni a szalont, de most már egy sokkal impozánsabb helyen, szerencsére a folyamat már el is indult, de annyi tervem van, hogy néha elveszek közötte.
Mesélj a férjedről! Hogyan éli meg, hogy ennyi dolgot csinálsz egyszerre?
L.V.: Szegény néha csak kapkodja a fejét, de azt hiszem mérhetetlenül büszke rám és mindenben ő a támaszom. Abszolút egyenrangú félként tekintünk egymásra, és nekem nem okoz gondot egy szobát kifesteni vagy glettelni, de a kertben is -amit fizikailag elbírok- megcsinálom. Legyen az bármi. Ezt szeretem is, mert ki tudok kapcsolódni tőle. Tervezem, hogy elvégzek majd egy kertészmérnöki sulit.
